Panda ActiveScan - Free Online Virus Check

Karácsonyra a boltokban az AMD négymagos Phenomjai

Két alacsonyabb órajelű változat már a jövő hónapban megérkezhet, így ezek számottevő forgalmat generálhatnak az ünnepi szezonban.


Az utolsó pillanatban startolnak az AMD négymagos Phenomjai


Két alacsonyabb órajelű változat már a jövő hónapban megérkezhet, így ezek számottevő forgalmat generálhatnak az ünnepi szezonban.

Ha minden a tervek szerint alakul, már a jövő hónapban megjelenhetnek a PC-gyártók és szakboltok kínálatában az AMD régóta várt négymagos asztali processzorai – tudta meg magától a gyártótól a VR-Zone híroldal. A második számú processzorgyártó így a karácsonyi roham tekintetében lényegében az utolsó pillanatban indítja útnak újdonságait. A sikerhez – ezzel együtt az utolsó negyedéves bevételek számottevő növeléséhez – azonban az is szükséges, hogy az AMD kellő mennyiségben és versenyképes áron tudja szállítani az új CPU-kat. Bár a négymagos Phenomokról egyre több technikai információ szivárog ki, az árakról egyelőre semmit nem tudni, az AMD mindemellett korábbi közleményeiben és nyilatkozataiban előrevetítette, hogy a K10-alapú, 65 nanométeres csíkszélességű CPU-k nagyobb volumenben csak a jövő év első felében kerülnek forgalomba.

Phenom 4x

A négymagos Phenom felépítése: nagyot kell üssön


A VR-Zone állítólag maguktól az illetékesektől kapta a fülest, mely szerint novemberben két négymagos asztali Phenom CPU kerülhetne a boltokba. A gyártó „a felhasználói visszajelzéseket figyelembe véve” nemrég állítólag úgy döntött, hogy a márkanévből elhagyja az „X2”, „X3” és „X4” jelzéseket, helyette a kétmagos K10-alapú (Kuma kódnevű) újdonságok Athlon 6xxx, a hárommagos variánsok (Toliman) Phenom 7xxx, a négymagos megoldások (Agena) pedig Phenom 9xxx márkanévvel és típus-sorszámmal ellátva jelennek meg a cég kínálatában.

Kritikus időzítés

A novemberben érkező első négymagosok a kiszivárgott információk szerint ennek megfelelően a Phenom 9500 és Phenom 9600 jelzést kapják – ezek a CPU-k rendre 2,2 és 2,4 GHz-en járnak majd, négyszer 512 kB másodszintű és 2 MB harmadszintű gyorsítótáruk lesz, TDP-jük pedig egységesen 89 wattban lesz meghatározva. Decemberben egy 2,6 GHz-en ketyegő példánnyal bővül a választék (Phenom 9700), az ennél gyorsabb, vélhetően Phenom 9800 jelzéssel ellátott változatra azonban már csak a jövő év második negyedében lehet számítani.
Az előzetes spekulációkkal ellentétben mégsem érkeznének meg idén a Phenom FX processzorok (ezek jelzése változatlanul maradna), cserébe a vártnál valamivel gyorsabbak lehetnek a család csúcskategóriás tagjai.



Vissza az előző oldalra A lap tetejére